Kovács Ágnes (Balkány, 1946. november 29.) 1971-ben szerzett történelem-német szakos diplomát a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Ugyanez év július 1-jétől nyugdíjba vonulásáig (2008. dec. 31.) a KLTE, majd a jogutód DE BTK Történelmi Intézetének oktatója, 1992-től docensi beosztásban. A Középkori- és Kora-Újkori Magyar Történeti Tanszék munkatársaként szemináriumok keretében a kezdetektől 1790-ig tanította a magyar történelmet a nappali és a levelező hallgatók számára, főkollégiumokat, ill. speciálkollégiumokat azonban, kutatási területének megfelelően, kora-újkori témákból tartott. Tanítványai közül többen szerepeltek sikerrel az OTDK-konferenciákon, ill. kerültek be a Debreceni Egyetem tehetséggondozó programjába. Létrejötte óta közreműködött a Doktori Iskolában téma-, illetve alprogramvezetőként. Számos esetben segítette a hallgatók és a kollégák szakmai fejlődését, ill. előrejutását különböző bizottságok tagjaként, opponensként, lektorként bírálattal, ajánlással.

Kutatási területe két nagyobb témakörhöz kapcsolódik. Egyrészt a kora-újkori (főleg 18. századi) társadalomtörténethez, másrészt a Rákóczi-szabadságharc történetéhez. Évtizedek óta rendszeres résztvevője és előadója az e témakörben szervezett tudományos rendezvényeknek. Kezdő kutatóként az úrbéresség, a földesúri joghatóság és a mezővárosi autonómia alapján vizsgálta a csongrád-vásárhelyi uradalom történetét, ebből írta egyetemi doktori dolgozatát is, amelyet 1976-ban védett meg. Az agrárnépesség helyzetének tanulmányozása keltette fel érdeklődését a nemesség története iránt. Ebből a kérdéskörből az utóbbi évtizedekben több dolgozatot publikált, amelyekben a kora-újkori rendi társadalom csoportjait reprezentáló familiákat, ill. azok nevezetesebb tagjait mutatta be különböző aspektusokból.  Legtöbb írásában a Károlyi család történetét, kiváltképpen gr Károlyi Sándor kuruc tábornagy tevékenységét vizsgálta, akinek az életrajzát is megírta (1988). Ezzel a munkával szerzett kandidátusi fokozatot 1991-ben. Szakmai vélemények szerint a biográfia jelentőségét az adja, hogy nemcsak átértékelte Károlyinak a szabadságharcban és különösen a szatmári pacifikációban játszott szerepét, hanem – bemutatva a politikus és gazdálkodó Károlyit – lényegesen hozzájárult a 18. század társadalmi, politikai és gazdasági viszonyainak jobb megértéséhez. A könyv megírása céljából végzett alapkutatások során feltárt és hasznosított levéltári anyag közül különösen a családi levelezés keltette fel az érdeklődését, mert a missilisek művelődéstörténeti szempontból is valóságos kincsesbányát jelentenek. S mivel nemcsak a feltáró munkát, hanem a forráspublikációt is a tudományművelés fontos és szerves részének tartja, 1981-ben kiadta a nyírségi salétromtermelés iratait, 1994-ben Károlyi Sándor feleségéhez írt, 2011-ben és 2017-ben pedig Károlyiné gr Barkóczy Krisztina férjéhez intézett leveleit.