Fehér György

Fehér György 1950. december 14-én született Tápiószentmártonban. 1975-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem tanári- és muzeológiai bölcsész oklevelet szerezett. Ezt követően 1977-ig a Művelődésügyi Minisztérium és az ELTE BTK Történeti Segédtudományi Tanszékének tudományos továbbképzési ösztöndíjasaként elkészítette „A mezőgazdasági kísérletügy kialakulása Magyarországon” című bölcsészdoktori disszertációját, amelyre 1979-ben summa cum laude minősítést kapott.  

 

1977 és 1983 között az Országos Műszaki Múzeum archívumát vezette, majd 1983-tól a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba került. Itt az adattár munkatársaként dolgozott, l985 és 1990 között osztályvezetői beosztást kapott. 1990. január 1. és 1991. december 31. között a múzeum tudományos titkári feladatait is ellátta. 1993. május 28-tól az országos közgyűjtemény megbízott, majd 1993. november 15-től – több cikluson át – kinevezett főigazgatója volt. Vezetői megbízása lejártával, 2014. június 1-től nyugdíjba vonult. 

 

Napi múzeumi feladatai ellátása mellett kezdettől fogva tudományos kutatói és oktatói munkát is folytatott. Több szálon futó kutatásai kezdetben - első témavezetője Szabadváry Ferenc akadémikus inspirálására - intézmény- és tudománytörténeti területet érintettek. A mezőgazdasági kísérletügyi állomásokon végzett tevékenység tudományos eredményeinek vizsgálata mellett figyelemmel kísérte ezen intézeteknek a termelés minőségére gyakorolt hatását. E területen kifejtett működését több tanulmánya mellett két megjelent könyve – „A mezőgazdasági kísérletügyi állomások szerepe a dualizmuskori agrárfejlődésben” –bizonyította. Ez utóbbi címmel kiadott könyve szolgált alapul az 1994-ban megvédett kandidátusi értekezésének.

 

Kutatásai másik területéül a mezőgazdasági termelés technikai- és technológiai történetének feltárását, illetve az egyes termelési ágak gépesítésének kérdését választotta. E témakörben született publikációiban mindvégig arra törekedett, hogy közérthető magyarázattal szolgáljon a termelés során bevezetett egy-egy műszaki, technológiai újítás gyakorlati következményére. Ilyen vállalkozásai közül a legsikeresebbnek az Agrártörténeti Szemle 1985. 3-4. számában „A műtrágyázási technológia kialakulása és a műtrágyák használatának elterjedése Magyarországon az I. világháború előtt” című tanulmányát tartja 

 

Szakmai érdeklődésének harmadik iránya a gazdasági szakoktatás-történet vizsgálatával függ össze. Egy németországi ösztöndíj alkalmával ismerkedett meg a hohenheimi gazdasági akadémián tanuló magyar diákok forrásanyagával. A téma kutatása során lehetősége nyílt a hazai és a német agrárképzés 1914 előtti viszonyainak összehasonlítására. Ilyen előzmények után vállalta a Pannon Agrártudományi Egyetem felkérését, hogy jogelődjének, a Georgikon alapításának 200. évfordulójára részt vegyen az intézet történetét tárgyaló könyv megírásában. Az 1996-ban megjelent kötetben szinte kizárólag az egyetem levéltári anyagára támaszkodva készítette el a tanintézet 1865 és 1945 közötti történetét.

 

Az addigi kutatásai során szerzett eredményekre is támaszkodva egy újabb téma feldolgozásába kezdett. Ennek biztos anyagi alapjául szolgál, hogy 1996-ban Darányi Ignác életét és munkásságát feltáró kutatáshoz nyert OTKA pályázat. Történelmünk mind ez ideig leghosszabb hivatali idejét eltöltő egykori földművelési minisztere a hazai politikai élet kiemelkedő személyisége volt, aki pályafutása során nemcsak az agrár-közigazgatás és agrárpolitika, hanem a termelés és a tudomány egyéb területén is maradandó - esetenként vitákat kiváltó - életművet hagyott az utókorra. Pályájának higgadt, előítéletektől mentes feltárása és értékelése történetírásunk egyik adóssága, amelynek törlesztéséhez igyekezett hozzájárulni. Ezzel a céllal készített több tanulmányt, és 1999-ben az Osiris Kiadó gondozásában egy forráskiadványban tette közzé Darányi Ignác munkásságával kapcsolatos dokumentumokat. Azóta is több tanulmányában foglalkozott pályájának különböző területeivel, az utóbbi években birtokpolitikai elképzeléseiről írt munkáit publikálta. A Gondolat Kiadónál 2012-ben jelent meg Darányi Ignác pályája (1849-1899) című kismonográfiája és 2017-ben látott napvilágot a politikus teljes életművét (1849–1927) feldolgozó monográfia. Legújabb kötetében gróf Károlyi Sándornak, a hazai agrárius és szövetkezeti mozgalom vezéralakja munkásságát dolgozta fel. (A származás kötelez. Gróf Károlyi Sándor 1831–1906. Gondolat Kiadó, Bp., 2019. 498.)  

 

Kezdeményezte a hazai mezőgazdaság általános történetét feldolgozó reprezentatív munka kiadását és annak egyik társszerzője volt. Általános szakmai elismertséget kapott az „Agrárvilág Magyarországon 1848-2004” című munka, ami három kiadásban jelent meg. A könyv angol nyelvű változata (History of Hungarian Agriculture and Rural Life 1848-2004) 2004-ben került forgalomba. 

 

Meghívott előadóként rendszeresen tartott szemináriumokat, előadásokat felsőoktatási tanintézetekben. A Szent István Egyetemmel, illetve annak jogelődjével már 1995 óta szoros kapcsolata volt, meghívott előadóként rendszeresen előadásokat tartottott 19. és 20. századi egyetemes és magyar gazdaságtörténetből. 2003. december 1-jétől – már második ciklusban – 2014-ig kinevezést kapott az egyetem kihelyezett Agrártörténeti Tanszékének vezetésére. 2009-ben az egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara címzetes egyetemi docens 2010-től pedig címzetes egyetemi tanár elismerő címmel honorálta munkáját. 

2000 óta rendszeres óraadó az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, részt vesz a Bölcsészettudományi Karon folyó történészképzésben, továbbá külső alapító tagként oktat az egyetem Doktori Iskolájában. Jelenleg egy hallgató témavezetője. Elsősorban a dualizmus kori agráriummal, ezen belül elsősorban agrárpolitikával kapcsolatos szemináriumokat tart. 2006-tól 2014-ig felkért óraadóként az ELTE BTK muzeológusképzése keretében adott elő, ennek témája a 18.-20. századi magyar agrártörténet és annak tárgyi eszközei. Az egyetemen végzett oktatói munkája megbecsüléséül 2009-ben címzetes egyetemi docens elismerésben részesült. Jelenleg is tanít az ELTE BTK doktori iskolájában és az Új- és Legújabbkori Történeti Tanszéken. Rendszeresen tart szemináriumokat, közreműködik a különböző vizsgabizottságokban és PhD és habilitációs eljárásokban.

Pályafutása során tudományszervezői gyakorlatot szerezett, mint az MTA Agrártörténeti és Faluszociológiai Bizottságának titkára (1997-től), 2003-2011. között alelnöke volt. 1997-től szerkesztője lett az Agrártörténeti Szemlének. 2003-tól két éven át választott tagja volt az MTA Történettudományi Bizottságának. A fentiek mellett tagja és 2001-2008-ig alelnök, 2008-tól pedig elnökségi tagja volt a Mezőgazdasági Múzeumok Nemzetközi Szövetségének (AIMA) és rendszeresen részt vett a Nemzetközi Gazdaságtörténeti Társaság Magyar Nemzeti Bizottságának munkájában. 2009 és 2013 között tagja volt az Országos Közgyűjtemények Szövetsége Felügyelő Bizottságának.

 

2000-ben Nívó-díjat kapot, 2002-ben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Ujhelyi Imre-díjjal tüntetette ki, 2005-ben a Zuglóért Emlékérmet vehetett át, 2007-ben pedig Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült. 2014-ben a köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesítette.